A dél-amerikai kontinens történetében kiemelkedően fontos szerepet visel az Inka kultúra. Hagyománya leszármazottai körében ma is az életük szerves része mind ruhájukban, napi rutinjaikban.

Network-típusú birodalom

A birodalom egyértelmű központja Cuzco, a világ köldöke volt. A perifériák feladata volt a központ ellátása. A fél-perifériák és perifériák központjaiban erődített helyőrségek, voltak, ahol nem a helyi lakosokból, hanem cuzcói katonákból állították fel a gyorsan mozgósítható egységeket. A négy suyu felett kialakított kormányzósági rendszer nem elegendő a lakosság pacifikálására, az egyszeri erőszakos hódítás nem szűnteti meg az egyének és közösségek sérelmeit és elnyomását. Az uralkodó tekintélyének és hatalmának biztosítása kijáró hivatalnokok feladata volt. Pachacuti Inka Yupanqui szervezte meg ezeket a hivatalnokokat, akiknek két éves mandátumuk alatt a kijelölt tartományokban a kormányzók munkáját kellett felügyelniük, majd Cuzcóban jelentést kellett tenniük.

A mitimákból  szervezett, úgynevezett mit’a rendszer, amely haszna volt az államnak és a lakosoknak, nem volt hagyomány nélküli eljárás. Az Andok népei között évszázados hagyomány volt az ayni. Az ayni jelentését meghatározni, lefordítani nehéz, körülbelül a „kölcsönösség elve” a legmegfelelőbb közelítő jelentésértelmű szerkezet. Évszázados hagyomány, szokás, amelyet az inkák a hódításuk során könnyűszerrel átvehettek és saját hasznukra fordíthatták a lakosság különösebb zúgolódása nélkül. Az andoki népek különböző természeti adottságaikból adódó előnyeiket osztották meg a más gazdasági szférában jelentős területek lakóival. Például a síkterületi agrárkultúrák terményeiket osztották meg a hegyvidéki népekkel, akik cserébe érceket, fémtárgyakat adtak a földműveseknek. A kölcsönös segítségnyújtás azonos területen élő különböző népek között, vagy különböző régiók azonos népei között állt fenn. A kötelező kötelék rituálisan volt szabályozva, a munkaerő mellett tárgyak cseréje, ajándékok is gazdát cseréltek.

Pachacuti Inka elrendelte, hogy a meghódított területek lakosságát át kell költöztetni: hegyvidéki és síksági lakosságot kicserélte, úgy, hogy két szomszédos falu nem került egymás mellé újra, így a hadsereg kivonásával nem volt társadalmi bázisa a szervezettségnek, melyhez az ayni megadta a hagyományos alapjait. Pachacuti Inka tovább vegyítette a népeket azáltal, hogy fiatal párokat rendelt Cuzcóba és nekik földet az átellenben fekvő tartományban jelölt ki, melyet kötelességük volt megművelni. Az Inka bölcs meglátással azzal a hatalommal ruházta fel őket, hogy korlátok nélkül ellenőrizhessék a helybelieket, így a régi és az új tartományok nyugalma is biztosítva volt az uralkodó számára.

Az asszírokkal összehasonlítva megjegyezhető, hogy a tömeges áttelepítések az egyének, az egyes családok szeparációjára vonatkoztak és nem tömbösített letelepítésről van szó, nem egy adott határvidék feltöltése. Az inkáknak elsődlegesen a meghódított tartományok lakosságát kellett a birodalomba beilleszteni, és ha szükség volt rá, teljes egészében kicserélték őket. Az akkulturáció fontos szempontja volt a helyi és a birodalmi nyelv elsajátítása az újonnan érkezők számára. A birodalom hivatalos nyelve a kecsua volt, ezt minden alattvalónak ismernie kellett.

A birodalom fenntarthatósága érdekében a birodalomnak jó infrastruktúrával kell rendelkeznie: nagy kiterjedésű állam, több nemzetből áll, melyek agresszív expanzió útján kerültek birodalmi fennhatóság alá. A béke fenntartása és a konfliktusok gyors megoldása végett a seregek gyors mozgósítására kiváló úthálózatot kellett kiépíteni. Katonai szempontból a jobb minőségű, kiépített utak nagyobb seregek mozgósítására és összevonására adtak lehetőséget: egyrészt felvonulási lehetőségük nagyobb volt, másrészt az utánpótlásukat is könnyebben lehetett biztosítani hosszabb távon is, így volt értelme több százezres seregeket fenntartani.

A korábbi utakat kikövezték az Inka megbízottjai által szervezett mitimák. Pachacuti Inka kezdte el az építkezéseket és nagyjából a spanyolok érkezése előtt fejezték be.  Az úthálózat jóvoltából az állami futárok (chasqui)  könnyebben és gyorsabban vihették a híreket a tartományokból a központba. A sürgősebb események (lázadás, forradalom) hírét füsttel és tűzzel továbbították, így a hír az Inkához 3-4 óra alatt több száz mérföld távolságból megérkezhetett. A kulcsfontosságú szöveges információk átadásakor segédletként khipukat használták.

 

LETÖLTÉS