2011 egyik legnagyobb (média)figyelmet kivívó eseménye az angol trónörökös, Vilmos herceg és Cathrine hercegné esküvője volt. A ceremóniát rengetegen követték, még akkor is, ha semmiféle közvetlen kapcsolatuk nincs a két fél családjával, vagy akár Nagy-Britanniával. Az óriási érdeklődés különféle motivációkból eredhetett, de talán – s ez az egyik leglátványosabb elem volt – sokakat az esküvő reprezentációja érdekelt leginkább. Az egyes családok tekintélyének, fényének kifejezésére minden korban ez a szertartás adta az egyik legjobb alkalmat.

            Ha megvizsgáljuk a kora újkorban eme jeles eseményeket, akkor arra a következtetésre jutunk, hogy az erdélyi fejedelmi udvarok mindig arra törekedtek, hogy felvegyék a versenyt a nagyobb nyugati udvarokkal, ami a ”luxusfogyasztást” illeti, és ez sikerült is nekik. A továbbiakban II. Rákóczi György, és Rákóczi Zsigmond, valamint I. Lipót esküvőjének bemutatásával szemléltetem a dinasztikus reprezentációt.

Az ünnepélyes bevonulás

A fejedelmi reprezentációhoz mindig hozzátartozott az udvar fényének emelése. Ennek egyik legfontosabb eleme az ünnepélyes bevonulás, amikor az uralkodó, vagy annak képviselője teljes pompában jelenik meg az alattvalók előtt. Ez antik és középkori elemekből összeállítva lassan meghatározott rendszerré vált az évszázadok alatt. Az ünnepélyes bevonulás egyike azon reprezentációs jelenségeknek, amelyekben a látványnak fontos szerepe van. A kora újkorban gyakori az antik előképek megelevenedésének visiója.

            Közép- és Kelet-Európa királyságaiban az itáliai jellegű ünnepélyes bevonulás honosodott meg, és csak ott van jelen, ahol a központosításra törekvő udvar súlyt helyezett az országa tényleges vagy vélt hatalmát kifejező reprezentációra. Az ünnepélyes bevonulásnál fontos a felvonulók sorrendje, amelynek csúcspontját az uralkodó képezi. A magyar és lengyel bevonulásoknál a hangsúly a ragyogáson van, az emblematika csak másodlagos szempont.

II. Rákóczi György esküvője

A királyi, a fejedelmi házasságok nemcsak családi, hanem politikai, diplomáciai érdekeket is kifejeztek. Erdély számára különösen fontos volt az 1640-től 1645-ig tartó időszak. Az esküvő I. Rákóczi György következetesen végig vitt dinasztikus politikájának eredménye volt.

            Báthory Zsófia és II. Rákóczi György 1643-ban megkötött házassága látszólag egy a korszak főúri házasságkötései közül, de az esküvőt megelőző események mégis különlegessé teszik. A régi nagy múlttal, de a 17. század közepén már a fennmaradásért küzdő Báthory-család kapcsolódott össze a század energikusan felemelkedő famíliájával, a Rákócziakkal. Zsófia katolikus, György református volt, azonban az erdélyi fejedelem számára fontosak voltak a Báthory-család még mindig jelentős birtokai, az örökösödési jog megszerzése, és az a kapcsolatrendszer, amellyel a Báthoryak Magyarországon és a Lengyel Királyságban rendelkeztek.

            I. Rákóczi György választása sok fontos szempont alapján esett Zsófiára. Az egyik legfontosabb Zsófia fejedelmi származása volt, ugyanis a házasság a család és a férfi örökösök érdekét szolgálta, a lányoknak nem volt lehetőségük, hogy bármilyen módon is befolyásolják a család döntését. I. Rákóczi György csak egyetlen problémát látott: a menyasszony katolikusságát, ezért kellett kihangsúlyozni a két fiatal szerelmét. A korabeli forrásokból az kiderül, hogy az ifjú fejedelemnek megtetszett Zsófia, az azonban már kérdéses, hogy az eljegyzéskor csupán 11 éves, esküvőjekor pedig 14 éves Zsófiának is tetszett-e Rákóczi György.

            Az esküvőt gondos diplomáciai előkészítés előzte meg. Mivel a Báthory család Lengyelországban honosított család volt, ezért Zsófiát a fejedelemnek a lengyel királytól is ki kellett kérnie. 1642 augusztusában sikeresen lezárultak a tárgyalások, a menyasszonyt felmentették a lengyel alattvalói eskü alól. 1642. február 19-én a gyulafehérvári országgyűlés fejedelemmé választotta II. Rákóczi Györgyöt, júliusban pedig megérkezett a fejedelmet megerősítő athnámé és a Porta beleegyezése a tervezett házasságba.

            A pár lakodalmának végleges időpontját 1643. február 3-ára tűzték ki. Az esküvőre az erdélyi vármegyék, városok követei mellett számos külföldi követ is érkezett. Képviseltette magát III. Ferdinánd német-római császár és magyar király, IV. Ulászló lengyel király, a román vajdák és a litván nagyherceg; külön követet küldött a magyar nádor és a krakkói vajda. A követek február elsején és másodikán érkeztek Fehérvárra, a fejedelmi városba. Báthory Zsófia édesanyjával Somlyón készült az esküvőre. Wesselényi Ferenc, Esterházy Miklós nádor követe január 25-én itt kereste fel a menyasszonyt, a hátralévő utat Gyulafehérvárig a menyasszony kíséretében tette meg. Wesselényinek kiemelt szerepe volt az esküvőn, ugyanis ő az örömatya helyét foglalta el az özvegy Báthory Andrásné mellett (Báthory András ekkor már halott volt). Gyulafehérváron az ünneplés február 2-án kezdődött a menyasszony megérkezésével.

 

„Az esküvő előtt a kálvinista püspök egy nem egészen egy órás szónoklatot tartott magyarul. A beszéd végén a tanácsosok a menyasszonyt a szőnyegre kisérték és a vőlegény is mellé állt. A püspök kérdéseket tett fel, amelyekre a vőlegény válaszolt, de a menyasszony nem.  Akkor odalépett a menyasszonyhoz az édesanyja egy másik hölggyel együtt és súgott neki valamit, végül a püspök is odahajolt hozzájuk.”

 

            A lengyel követ megörökítette naplójában, hogy a menyasszony nem válaszolt a szertartást végző püspök kérdéseire, ami zavart okozott. Az esküvő során a legfontosabb kérdés, hogy a megjelent pár akarja-e a házasságot. Ha az egyik fél erre a kérdésre nem válaszol, az azt jelenti, hogy nem kíván házasságot kötni, vagyis Zsófia nem akart György felesége lenni, ezzel szemben viszont ott vannak azok a források, melyek a fiatalok közötti szerelmet emelik ki, ezért volt furcsa a menyasszony hallgatása. A másik tényező viszont az, hogy az esküvőt a kálvinista egyház szertartása szerint végezték, azonban az esküvő pillanatában Zsófia katolikus volt. Kérdés, hogy miért nem tért át a leendő férje vallására az esküvő előtt, ugyanis az esküvő után alig hat hónap alatt megtörtént az áttérés. I. Rákóczi György fejedelem azonban sokáig nem tett említést a menyasszony családjának arról, hogy Zsófiának meg kell változtatnia a vallását. Az esküvői ünnepségek 4 napon át fejedelmi pompával folytak. Volt tűzijáték (amit olyan sokan akartak megnézni a fejedelmi palota lépcsőjéről, hogy az a vendégek alatt leszakadt; sérültekről nem tesznek említést a források), és katolikusok által rendezett színjáték.

Rákóczi Zsigmond esküvője

Rákóczi Zsigmondnak két esküvője volt, noha csak egyszer házasodott meg. Az első esküvőn részt sem vett: menyasszonya, a rajnai-pfalzi Wittelsbach dinasztia leszármazottja, Henrietta Mária lakhelyén, Crossenben Rhédei Ferenc képviselte a vőlegényt, az ifjú pár csak Sárospatakon, a második menyegzőn találkozott.

            A Rákóczi családnak a Német-római Birodalom vezető protestáns dinasztiájával kellett felvennie a „luxusfogyasztás” versenyét ezen az esküvőn. A pfalzi választóknak Heidelbergben volt rezidenciájuk, azonban Henrietta sosem látta ezt a kastélyt, ugyanis apja, V. Frigyes bukása után született Hollandiában. 1632-ben meghalt Frigyes, így a királyné 10 gyerekkel maradt árván és anyagi helyzete csak romlott. A vesztfáliai béke után a család megkapta a frissen kreált nyolcadik német választófejedelemség címét. Henrietta az esküvő idején nagynénjénél, Erzsébet Charlotte özvegy fejedelemasszonynál lakott Crossenben, ahol az első esküvő is zajlott 1651. május 24-én. A szertartásról két beszámolót ismerünk, az egyik jelentést Frigyes Vilmos követei írták, a másik leírás pedig hídvégi Nemes János naplójában maradt fent.

            A 85 főből álló magyar küldöttség Rhédei Ferenc, Berényi György és Mednyánszky György vezetésével 1651. május 23-án érkezett Crossenbe. A város határában várta őket Crossen választófejedelmi tiszttartója 200 lovas kíséretében. Még aznap este fogadta őket Erzsébet Charlotte és a két hercegkisasszony. Május 24-én a választófejedelmi követeknél jártak és aláírták a házassági szerződést.

            Ami a sárospataki szertartást illeti, Rákóczi Zsigmond már a morva határig előreküldött egy kétszáz fős kíséretet, és a menyasszony menetét. A valódi esküvői ünnepségek közvetlenül Sárospatak előtt kezdődtek. A pár először Sátoraljaújhelyen találkozott egymással, előtte csak képeket láttak egymásról. A bevonulás napján, június 26-án, az érkezők megejtették tisztelgő látogatásukat a helybéliek fejénél, Lorántffy Zsuzsannánál, és menyénél, Báthory Zsófiánál. Másnap megtörténhetett az esketés, melyet a pataki iskola tanára, a cseh testvérek lelkész, Comenius celebrált. Itt is három asztal mellett foglaltak helyet a vendégek. A követek között fő helyet foglalt el Kisdy Benedek egri püspök, a császár követe, valamint a lengyel királyné. A harmadik napon átszervezték az ültetést és Zsigmond nem felesége mellett ült, hanem a két pfalzi követ között. Ezen az esküvőn is volt tűzijáték.

            Az esküvőre reprezentatív épületek is készültek, a leghíresebb a török csempével borított bokályos ház volt. Lorántffy Zsuzsanna foglalkozott a vár felújításával (lakodalmas házat építtetett). Nemcsak a vár, de a város is felkészült a menyegzőre, ugyanis a vendégeket a várhoz legközelebb fekvő Belsővárosban szállásolták el. Torma Ádám volt a konyhamester.

            Reprezentáció szempontjából fontos volt az is, hogy kik jelentek meg az esküvőn. Zsigmond panaszkodott a megjelentek kis számára, pedig nem kevés előkelőség jelent meg személyesen, azonban II. Rákóczi György fejedelem nem vett részt az esküvőn, mert kozár-tatár támadások fenyegettek (Rzeczpospolita), de felesége, Báthory Zsófia jelen volt. A sárospataki esküvő a „luxusfogyasztás versenyében” nem maradt el Crossentől. Henriettának is tetszett az új környezet, ahova bekerült, csak a magyar öltözékkel nem volt kibékülve, nagyon polgáriasnak tartotta.

Az Esterházyak házassági politikája

Esterházy Miklóst a magyarországi politikai elit egyik legbefolyásosabb tagjaként tartották számon. A politikai emelkedés vagyoni alapjait első házasságával teremtette meg: Mágóczy Ferenc özvegye, Dersffy Orsolya révén több fontos nyugat-magyarországi váruradalom birtokosa lett.

            Második házasságkötésével öt évet várt, pedig már évek óta özvegyként élt. Nyáry Krisztina, a második feleség nagyon gazdag, előkelő családból származott. Együttélésük során hamar egymásra hangolódtak, a nyilvánvaló érdekházasságból szerelem lett. A házasságból kilenc gyerek született. Esterházy mellett csak két gyermeke vált felnőtté. A gyerekek házastársainak kiválasztásánál Esterházy két szempontot érvényesített: egyfelől saját rokoni kapcsolatait kívánta kiterjeszteni. A kortársak értékrendjében az egyéni tulajdonságnál magasabbra helyeződtek a származásból fakadó adottságok. A másik fontos szempont az volt, hogy a gyermekei házastársa magyar legyen. Valamennyi gyermekét magyar családok tagjaival házasította össze és közvetlen családtagjai is tudatosan kerülték az idegen nemzetbeli rokonságot.

            Esterházy politikai szimpátia szerint válogatott a számba jöhető jelöltek között. A házasságot, mint politikai kapcsolatot teremtő eszközt, Esterházy pártja bővítésére is felhasználta. Esterházy Miklós 63 évesen 1645-ben halt meg, a végakarat teljesítésének értelmében Esterházy László esküvőjének szervezésében már 1647-48-ban hozzákezdtek. Az esküvőt 1650 farsangján tartották meg, így teljesedett be Esterházy Miklós és Batthyány Ádám megállapodása, hiszen a menyasszony Batthyány Mária volt. Esterházy Pál és Nádasdy Orsolya házassága szintén érdekházasság volt, Orsolya hatalmas vagyonának megtartása céljából.

I. Lipót és Margit Terézia esküvője

Az esküvő a spanyol örökségért vívott harc része volt, ugyanis IV. Fülöp fiával, II. Károllyal kihalt a Habsburgok spanyol ága. A Habsburg Birodalom és a Franciaország közötti versengés a 17. század során a ceremoniális események terén is megnyilvánult. Miután XIV. Lajos 1660-ban feleségül vette IV. Fülöp spanyol király idősebbik lányát, Mária Teréziát, ezután a császár minden erőfeszítése arra irányult, hogy létrejöjjön I. Lipót házassága IV. Fülöp fiatalabb lányával, Margit Teréziával. A spanyol trónt végül XIV. Lajos unokája, Anjou hercege foglalta el V. Fülöp néven (1700–1746). A trónigényt mindkét fél az esküvő pompájával igyekeztek nyomatékosítani.

            IV. Fülöp felkínálta Lipótnak Margit infánsnő kezét, akit nővére lemondása után Spanyolország lehetséges örökösnőjének tekintettek. 1666. április 25-én Madridban lezajlott a jelképes esküvő, ahol Lipótot Medina herceg képviselte. A császárné 1666. december 5-én vonult be Bécsbe, és ekkor lezajlott a valódi esküvő is. A bevonulók egy Bécs melletti mezőn gyülekeztek. Elsőként a különböző fegyvernemek reprezentatív felvonulását lehetett látni, ezt követte Esterházy Pál négy százada.

A menetben a magyarokon kívül felvonultak német lovagok, az alsó-ausztriai rendek képviselői, a polgárság, a kereskedők képviselői, a városi tanács százada, nehézlovas századok, a császári udvar illusztris személyiségei, lovagok, hivatalnokok, titkos tanácsosok és a császári pár. A Bécsbe való megérkezést követően a császári udvari templomban, az Ágoston-rendiek templomában megtörtént a szertartás, és a pápa nevében a pápai nuncius megáldotta a császári párt. A magyar rendek képviselői audiencián vettek részt a császári párnál, hogy kifejezzék jókívánságaikat az esküvő alkalmából.

I. Lipót házasságkötése során a szervezők az esküvőhöz kapcsolódó ünnepi eseményekre helyezték a fő hangsúlyt. Három fő eseményt terveztek: egy tűzijátékot, egy lovasbalettet és egy új operát. A tűzijáték pontos időpontja 1666. december 8. volt. A kivitelezést Bartholme Peitzen tüzérszázadosra bízták. A tűzijáték helyszíne a Hofburg előtti terület volt, itt építették fel a szükséges szerkezeteket és épületet. A tűzijáték három fő részből állt: az első rész címe: „Mindkét hegyről, az Etnáról és a Parnasszusról” ezen belül öt jelenetet valósítottak meg a szervezők.

A második rész címe: „A templom előtt”, ezen belül 4 jelenet.

A tűzijáték harmadik részének címe: „A templom, ahol az esküvői szertartás zajlott”. Ezen belül hét jelenetet valósítottak meg.

A lovasbalett koreográfiáját Alessandro Carducci hozta el a bécsi udvarba. A híres lovasbalett, a La Contesa dell’aria, e dell’ acqua cselekménye, a konfliktus hirtelen megszakításával éri el a tetőpontját azáltal, hogy egy égi hang megparancsolja a küzdőknek, hogy fejezzék be a harcot, majd megjelenik a császár, aki kilovagol az örökkévalóság templomából. A lovasbalettet 1667. január 14-én mutatták be a Hofburg belső udvarán, és már 1666 augusztusa óta rendszeres próbákat tartottak.

A balettnek politikai üzenete is volt, mely alátámasztja a Habsburgok igényét az európai vezető szerepre XIV. Lajossal szemben. A balett néhány eleme korábbi Habsburg esküvőkön is megtalálható, a négy elem, a négy évszak, és a négy európai nemzet, melyek Európa leánygyermekeiként Júnóval vívtak harcot az elsőbbségért. A Habsburgok politikai ideológiájának kifejeződése, az ideológia, amely bemutatja a császár és a dinasztia szerepét a szigorú értelemben vett transzcendens keresztényi és egyetemes kontextusban, megtalálható a leghíresebb operaelőadásban, melyet a házasságkötéssel kapcsolatban állítottak színpadra.

Az előadott opera címe: Il Pomo d’oro. Az opera megrendezésére az udvari építész, Ludovico Ottavio Burnacini kapott megbízást, a librettót pedig Francesco Sbarra szerkesztette. Az opera olasz nyelvű, 5 felvonásból és 66 jelenetből áll. Az opera úgy is tekinthető, mint a „háború és béke” dialektikája. Az opera teljes cselekményét meghatározza a zűrzavar (káosz) támadásának és a rend (harmónia) ellenállásának kettőssége. A színpadot egy gondosan kidolgozott előszínpad keretezte, amelyet 14 allegorikus alakkal díszítették. Mind a tűzijáték, mind a lovasbalett, mind pedig az opera kapcsán elmondható, hogy tele voltak az antik mitológiából vett jelenetekkel, utalásokkal, mindezzel a Habsburg uralkodók isteni jellegére akartak utalni.

Összegzés

Elmondhatjuk tehát, hogy a kora újkori reprezentációhoz hozzá tartozott az udvarok fénye, pompája, melyet az esküvők alkalmával is próbáltak kiemelni a dinasztiák. A királyi, fejedelmi házasságok nemcsak családi, hanem politikai érdekeket is kifejeztek. Az esküvő egyik fontos része volt az ünnepélyes bevonulás, ahol a látványon volt a hangsúly. Fontos volt a lakodalom, az étkezés, ahol a magyar udvarok arra törekedtek, hogy felvegyék a versenyt a külföldi udvarokkal, és ez sikerült is, ugyanis a fejedelmi lakodalmak pompája nem maradt alul a nyugati udvarokéval szemben. A szimbolikának kiemelkedő szerep jutott akár az étkezésekre készített ékességek, akár az esküvőkön bemutatott balett, vagy opera esetében.

Letöltés