Eredetük*

Amerika felfedezését követően a spanyolok birtokukba vették Hispaniolát, majd később Kubát, Jamaicát és Puerto Ricót. A hódítók a teljes Újvilágot saját felségterületüknek tekintették, minden igyekezetük ellenére azonban más nemzetek kalandorai is megvetették lábukat az újonnan felfedezett földrészen.

Az első angol hajó 1517-ben tűnt fel az amerikai partoknál, később őket követték a hollandok és franciák. A spanyolok nem tudták őket visszatartani, így sikerült nekik Hispaniola szigetének nyugati partvidékén letelepedni. A spanyolok panasszal éltek miattuk az angol és a francia uralkodónál, ők azonban azzal hárították a felelősségre vonást, hogy az adott telepesek nem az ő megbízásukból érkeztek a térségbe, és hogy a spanyol uralkodó felségterületén különben sem az ő feladatuk a rendcsinálás. Ezt követően a spanyolok többször próbáltak katonai erővel érvényt szerezni jogaiknak. Az egyik ilyen eset Pedro Menéndez de Avilés (1519-1574) spanyol kapitány nevéhez fűződik, aki 1567-ben egy francia település teljes lakosságát lemészároltatta. A holttestek nyakába táblát akasztottak ezzel a felirattal: „Nem mint franciákat, hanem mint hugenottákat öltük meg!”1 Erre azonban a francia válasz sem váratott sokat magára. 1570-ben Dominique de Gourges korzárkapitány az Avilés támadásának fészkének számító Saint Augustine-beli (Florida) San Mateo-erőd teljes őrségét felköttette, nyakukban a táblával: „Nem mint spanyolokat, hanem mint gyilkosokat öltük meg őket!”

A spanyol agresszió miatt a magukat immáron parti testvéreknek (Freres de la cote) nevező angol, francia és holland telepesek összefogtak a nagyhatalom ellen és Sir Francis Drake 1586-os San Domingo elleni támadása után sikerült a „jogos tulajdonosokat” kiszorítaniuk Hispaniola nyugati részből. A győzelmüket követően egyre több telepes érkezett a területre Európából, minekutána 1625-ben Saint Christopher szigetén létrejött az első közös francia-angol kolónia. A szigeten élő őslakosok egy részét kiirtották, a többieket elűzték, majd a két nemzet határvonallal osztotta fel egymás között a területet. Ennek ellenére sok volt közöttük a konfrontáció, emiatt az angolok elhagyták Saint Christopher-t és áttelepültek Nevis szigetére. Onnan 1629-ben Frederico de Toledo spanyol tengernagy elűzte őket, de a sziget megtartására nem tudott megfelelő katonai erőt hátra hagyni, így aztán a támadás után két évvel sok angol visszatelepült a területre. Látva az angolok sikerét az egyre inkább túlnépesedő Hispaniola szigetén maradt franciák újabb területet foglaltak el a spanyoloktól, nevezetesen Tortuga szigetét. A későbbiekben ez a hely lett a bukanérok központja.

Nagyjából erre az időszakra tehető az, hogy a „parti testvérek” a két fentebb említett kifejezéssel kezdték magukat illetni. Tortuga kalózkodással foglalkozó népessége egyre növekedett, majd 1638-ban spanyol támadás érte a szigetet és az ott találtak nagy részét lemészárolták. Mivel azonban hosszú távon nem tudták megtartani a szigetet, a - támadás idején távollevő - bukanérok kezdtek visszaszivárogni és 1641-ben De Poincy kormányzó hivatalosan is deklarálta Tortuga francia gyarmattá való nyilvánítását, ezzel egyidejűleg az angolokat kiutasította a szigetről. Ezt követően gőzerővel indult meg az angol és francia gyarmatosítás a Karib-térségben. A spanyolok 1654-ben újfent kiszorították a franciákat Tortugáról. Ezzel párhuzamosan – ugyanezen évben – francia-angol haderő Nicaraguában kifosztotta Nuova Segovia városát. 1655-ben – az angol-spanyol háború során – a William Penn admirális és Robert Venables generális vezette angol flotta sikeresen elfoglalta Jamaicát. A harcokból a részüket tisztességgel kivevő bukanérok – mintegy fizetségként – megkapták Port Royalt, ami innentől kezdve a karibi kalózvilág központjává vált. Nem sokkal később a franciák újfent elfoglalták Tortugát. Az ezt követő néhány évtizedet tekinthetjük a karibi kalózkodás fénykorának.

TOVÁBB

*A I. Tóth Zoltán Kör a dolgozat közzétételével állít emléket Vitányi Péter hallgatótársunknak.